Lemez - Hideget, meleget - Austra: Feel It Break

  • - minek -
  • 2011. június 23.

Zene

A lett származású Katie Stelmanis a torontói zenei szcéna évek óta jól ismert, nagy tehetségként elkönyvelt figurája - új projektjével, az Austrával pedig alighanem sikerült neki a nemzetközi áttörés is. A jellegzetes, egyszerre hűvös és érzelmes tónussal megáldott szőke énekes-/billentyűslány egy Galaxy nevű helyi (afféle riot grrrl) zenekarban vált - legalábbis helyi szinten - ismertté.
Innen vitte magával a dobos Maya Postepskit, hogy egy szólóalbumot és röpke karriert sem mellőzve létrehozza új trióját, a basszer Dorian Wolffal kiegészülve. A zenekar nevét annak állítólagos lett mitológiai referenciái miatt választotta Stelmanis (az Austra a Baltikumban gyakorta viselt női keresztnév) - zenei szempontból viszont egészen másféle ihlető forrás felé fordult. Látszólag afféle áramvonalasított, kortárs szintipop/new wave ez, némi dark/goth beütéssel, amely sokszor inkább a késő nyolcvanas évek ilyen hangulatú zenéire (akár a korai Nine Inch Nailsre), no meg persze az elmúlt évtizedben megélt retrohullámra (pl. Ladytron) kikacsintva készült. Mondhatnánk azt is, hogy ezt a fajta hűvös/érzékeny női vokállal átszőtt zenei világot már ismerhetjük (igen, már megint) Kate Bush, The Knife, sőt néha még a Crystal Castles munkásságából is. Mégis alapvetően félrevezető a referenciák sorolása, hiszen az Austra egyedisége a Feel it Break végighallgatása után kétségbevonhatatlan - ráadásul egy olyan, egyenletesen magas színvonalú, kiemelkedő pillanatokban gazdag zeneanyagot sikerült összerakniuk, ami túlzás nélkül állíthatóan megbabonázza a hallgatót. Stelmanis kiváló dalszerző, ehhez jön még a precízen sodró ritmikai alapokon nyugvó, cold wave-es szintihangokból összerakott hangszerelés - s ha még ez sem volna elég, akkor beül a zongora mögé (a Shoot The Watert vagy a zárószám The Beastet is ez teszi oly varázslatossá). Eredetileg klasszikusan is képzett hangját pedig nem lehet elégszer dicsérni. A számos regiszteren átívelő, hol hiperérzékeny, hol jéghideg, hol meg fájdalmas vokál az utolsó pillanatig leköti a figyelmet, a szó szerint drámai előadásmód pedig még jobban aláhúzza a magukban is markáns, a kívánt hatást mindenféle vadászat nélkül tökéletesen kiváltó dalokat. És emellett az album amúgy koherens szövetéből nem hiányoznak (de nem is lógnak ki!) a slágerként fungáló szerzemények sem. A folkos dallammotívumból, bájos csilingelésből és kíméletlen lüktetésből építkező Lose It alaposan felpörög, s a végén Stemanis szárnyaló vokálja szépen beleolvad a majdnem trance-hangulatba - a hatásosan szexi klippel megtámogatott Beat And The Pulse pedig már per def. tánczene (még ha nem is afféle partihimnusz).

A Feel It Break erejét mutatja, hogy még jó néhány slágervárományos darabját (Spellwork, The Choke, The Villain) meg tudjuk nevezni - de inkább ajánlanánk az egészben való elfogyasztást. Az pedig megjósolható, hogy az Austra lesz az idei fesztiválszezon egyik figyelemre méltó attrakciója - a híradások szerint nappali verőfényben is képesek a színpadra varázsolni az alkonyt, az éjfélt vagy éppen a hajnali derengést.

Domino/Neon Music, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.